A konkurens ideológiák jelentkezése a 90es évektől
Az 1870-es éves gazdasági válsága és a kapitalista fejlődés árnyoldalainak jelentkezése itthon is megteremtette a társadalmi feltételeket a liberalizmus kritikájához. Egymás után szerveződtek meg azok a társadalmi csoportok, amelyek a nagybirtok és a nagytőke szimbiózisa következtében merevvé vált szabadelvű berendezkedés alternatíváit koherens ideológiai rendszerekben voltak képesek megfogalmazni.
Változások:
I. Liberalizmuson belül
liberálkonzervativizmus - múlt órai anyag
szociálliberalizmus - megoldáskeresés a szabad versenyes
kapitalizmus
társadalmi-politikai következményeire (Gratz Gusztáv)
demokraták - a politikai rendszer reformja (Vázsonyi - Vészi)
polgári radikálisok - Akik megkívánták a szocializmust
II. A liberalizmus baloldali ellenfelei - a munkásmozgalom
szociáldemokrácia - kommunizmus
III. A jobboldal
újkonzervatív mozgalom
politikai katolicizmus - a polgári társadalomba
integrálódni kívánó katolikus egyház ideológiája
agrárius mozgalom
azon földbirtokosok mozgalma, akik közvetlenül a
kiegyezés után képtelenek voltak kihasználni a tőkés
fejlődés adta lehetőségeket
Közös jellemzőjük az volt, hogy a kapitalizmus létjogosultságát sem balról sem jobbról nem kérdőjelezték meg. Nem tette ezt a munkásmozgalom sem abban az értelemben, hogy a fejlődés kapitalista szakaszát nem kihagyni, hanem meghaladni akarta. .
A jobboldalon az újkonzervatívok táborában sem az antikapitalizmus szervezkedett. Fő erőit egyrészt a politikai hadállásait a polgári állammal szemben védeni és megerősíteni kívánó katolikus egyház, másrészt azok a nagybirtokosok adták, akik birtokaikat önállóan modernizálni nem tudták és így a bérbeadás kényszerének engedelmeskedve a zsidó tőkének alárendelt másodhegedűsi - következésképp kevésbé jövedelmező - szerepet játszottak. Károlyi agrárius mozgalmának épp az volt a célja, hogy ez a réteg maga válhassék vállalkozóvá.[1]
A liberalizmus táborán belül született válaszok a korrekció különböző mértékét és területeit jelentették.
A szociálliberálisok a továbblépés útját a beavatkozó állam koncepciójában fogalmazták meg, a demokraták a politikai szféra reformjától várták a problémák megoldását,
a polgári radikálisok a szocializmus irányában orientálódtak.
S míg a szabadelvűeknek az elméleti megújulás keresése mellett a gyakorlati élet problémáival is meg kellett küzdeniük, ezalatt az újkonzervatívok az ellenzék védett pozíciójában liberalizmuskritikájukban kitermelték és programként megfogalmazták az antiliberális rendszermódosítás programját. Azon munkálkodtak, hogy a maguk számára sajátítsák ki haza és haladás reformkorban megtalált harmóniájának megvalósítási jogát.
2. "Meg akarjuk óvni a nemzetet attól, hogy csalóka képek után menjen" - az újkonzervatívok
A dinamikus gazdasági fejlődés következtében a gazdasági eliten belül a birtokos rétegek rovására megerősödtek a tőkés, nagyrészt zsidó származású elemek. Ez a tradicionális gyökerű csoportok egy részében a politikai következmények megelőzési igényét, sőt ezen túl a nagybirtok túlsúlyának visszaállítási szándékát váltotta ki. Az ő érdekkifejezőjükké vált a Károlyi Sándor és Apponyi Albert által külföldről hazahozott, az egyházpolitikai küzdelmek során magyarított újkonzervatív eszmekör és mozgalom, amely három irányban is nóvumként hatott.
1. Modern tömegstratégia
2. A közjogi törésvonal meghaladása
3. A konzervativizmus megújítása
· A politikai intézményrendszer szintjén, a magyar pártrendszerben, két olyan párt képviselte, amely már nem közjogi, még csak nem is a szabadelvű ideológia alapján kívánt szerveződni.
· 1892-ben alakult meg Apponyi Nemzeti Konzervatív Pártja, mely programjában és nevében ígérte a megújulást,
· valamint az egyházjogi harcok szülötte a Katolikus Néppárt. Sajátos átmeneti képződmények voltak, s mint ilyenek tükrözték a pártrendszerek első struktúraváltását, azt a folyamatot, amely a tömegdemokráciák irányába mutatott.[2]
· Ezt a hálózatot az egyház részéről a falusi plébániák és iskolák rendszere egészítette ki.
· A 90-es évek újabb, elhúzódó mezőgazdasági recessziója megnövelte az agrárius mozgalom dinamikáját, ami elvezetett a pressure group-ként funkcionáló gazdaszövetség megalakításához.
2. Eszméikből logikusan következett, hogy a kortársak által is több irányból bírált közjogi törésvonal meghaladására törekedtek. Átértelmezve az érdekkonfliktusok lényegét az "igazi" szembenállások kimutatása volt céljuk, ám ez a gyakorlatban akkor még nem sikerülhetett. A birtokos rétegek és a politikai helyét kereső dzsentri megnyerése érdekében egyre jobban elkötelezték magukat a közjogi harcokban.[3]
(Sajátos fényt vet erre a kudarcra az az ideológiatörténeti tény, hogy miközben az újkonzervatívok inkonzisztens módon egyre távolabb kerülnek attól, hogy a pártrendszert a modernizációs törésvonalak alapján, a liberális - konzervatív szembenállás dominanciájának megteremtésével átalakítsák, azalatt épp e megalkuvás fő motiválójának a dzsentrinek a köreiben kezd el formálódni az az eszmerendszer mely a modernizációs és etnikai törésvonalak egymásra vetítésével kívánja megsokszorozni mozgósítási esélyeit.)
3. Az újítás harmadik iránya magát a konzervatív gondolkodást jelentette, azt két lényegi ponton modernizálta.
Az inkább a trónhoz mint a nemzethez kötődő ókonzervatív gondolkodást megfosztotta anacionális jellegétől,
a nemzet dimenziójába helyezve múlt és hagyomány megújított, de továbbra is alapvető értéknek tekintett kategóriáit.
Önmagát a "keresztény világnézetre épülő társadalmi rend"-et kínáló alternatívaként láttatta[4]
"mely nem egy meghaladott kultúrfok visszaállítására irányuló törekvés..., hanem óvatosság a haladásban és megbecsülése a meglevő intézményekből mindannak, ami jónak és tegyük hozzá: a nemzeti erő fenntartására jónak bizonyult." (Kiemelés: KMR)[5].
Konzerválás helyett a modernizáció új útját hirdette, s mint ilyen a liberalizmus vetélytársaként, bírálójaként jelentkezett.
Az újkonzervatív liberalizmuskritika jellemzői:
1. Az hogy a haladást nem tagadta, hanem annak új minőségét képviselte, sajátos viszonyba hozta a liberalizmussal. Tulajdonképpen nem vonta kétségbe eszméinek a feudalizmus szétzúzásában játszott szerepét, de
2. egyrészt bírálta azok "elfajulását" másrészt pedig azt bizonygatta, hogy a liberalizmus alapjaiban alkalmatlan arra, hogy emberi társadalmak szervező elve lehessen. Lényegét a tagadásban és nem az alkotásban jelölte meg, amelynek a régi szisztéma lebontásában volt ugyan létjogosultsága, de mint mindent ezt is túlzásba vitte, radikálisan szakított a múlttal,
3. megsértette az igazi, az, "organikus fejlődés elvét... amely szerint a jelen a múltnak gyermeke, és ezekből fog eredni a jövő.."[6]
4. A történetiség elvét hangoztatva elmarasztalta azért, mert megtámadta a vallás intézményét, amely pedig századokon keresztül bizonyította "vitalitását és életerejét". Istentagadásából egyenes út vezetett
5. az egyéniség kultuszához, az pedig az önzéshez, a "célszerűség erkölcséhez", amely nem más, mint az "önszeretet szocializálódása". A liberalizmus az "ideálok hanyatló korát" hozta, amely
6. háttérbe szorította a nemzeti érzést:
"Mert ha egyszer célszerűtlen erkölcsnek minősítik a múlt emlékeihez való ragaszkodást, melyek a haza vérével megszentelt, évszázadok küzdelmeinek verejtékével megtermékenyített földjéhez, apáinak sírjához kötik az egyént s tagjává teszik a nemzetnek, melynek munkáját, szellemi és anyagi értékeit gyarapítani, melynek érdekeiért síkra szállani, melynek dicsőségéért harcra kelni lenne hivatott akkor is, amikor az ő egyéni neve, híre, dicsősége teljesen elvész a nemzet névtelen munkásainak nagy tömegében, melynek kultúrépületéhez örömmel, szeretettel kellene hordania a köveket, hogy a kultúra ezen épülete a nemzet géniuszának sajátos jellegében pompázva örök becsű alkotó része lehessen az egész emberiség közművelődésének"...és helyette haza és fiai között az "adsza-nesze elv" érvényesül, s ha "lomtárba csaptuk a földöntúli felelősség elvét"... akkor ez "az állami életben nyílegyenesen a bomláshoz, a társadalmi életben pedig az emberiség Sodoma-Gomorrhájához vezet... Az ideálokat le lehet rombolni, az isteneszmét ki lehet irtani ideig-óráig az emberi szívekből, a közérdek helyére lehet tenni az egyéniség kultuszát... de ezen az úton nemzetet, intézményeket fenntartani nem lehet." (Kiemelés: KMR)[7]
A nemzetállamok születése kikerülhetetlen kérdésként tette kötelezővé az ideológiák számára, hogy állást foglaljanak a kor nagy kérdésében:
milyen viszony áll fenn az emberi lény létezésének két aspektusa között. Mi a fontosabb, az ember mint független individuum, vagy mint társadalmi lény, a nemzet tagja? Mi élvezze a prioritást, az egyén vagy a társadalmi egész.
A liberalizmus válaszában a nemzethez az út az egyénen keresztül vezetett, míg a konzervatív filozófia és ideológia az egyén érdekét alárendelte a magasabb értékként tételezett nemzet kategóriájának, a tradicionális kötelékeiből kiszakadó egyént vissza kívánta helyezni a kollektívumba.
6. Mezey Gyula érvelésében a nemzettagság nem elsősorban állampolgári jogok forrása, hanem a "nemzet kulturépületének" ápolási kötelezettségét jelenti. Célja a "nemzeti géniusz" ápolása, amely a magyarság fennmaradását szolgálja. A nemzettagság alapja a történetiségből származó hagyomány, amely a csoportot a kulturális kohézió útján erősíti. Logikusan következik az alapállásból, hogy e funkciót a liberalizmus egyéni érdekre alapozott racionalitása képtelen betölteni, és ezért mint társadalomszervező elv alkalmatlan a haza képviseletére.
Itt már nem a haladás vagy maradás dilemmájáról, még csak nem is a fejlődés üteméről folyt az ideológiai diskurzus. Az újkonzervatizmus a liberalizmust alapjaiban támadta, elvi liberalizmuskritikát fogalmazott meg.
7. Mindezt a szabadelvű gyakorlat és a kapitalizmus szükségszerű árnyoldalainak összekapcsolásával tematizálták, állandóan hangsúlyozva, hogy itt "nem az egyes tag lokális üszkösödéséről", hanem "az egész szervezetben elterjedt vérbajról van szó, azon tehát nem valamely tag levágásával, csakis az egész vér megtisztításával lehet segíteni."[8]
Erre szolgált például a munkáskérdés taglalása is, amely tulajdonképpen már jóval korábban foglalkoztatta a hazai közgondolkodást mint azt a munkásmozgalom hazai zsarolási potenciálja, indokolttá tette volna.
Így nem is elsősorban a munkásság kérdését jelentette, kézenfekvő téma volt csupán liberalizmus és konzervativizmus szembenállásának artikulálására.[9]
Kitűnően lehetett vele demonstrálni a liberalizmus és kapitalizmus, egybemosásával a szabadelvű politika mulasztásait, amelyek a szocializmus kialakulásához vezettek és a társadalmi katasztrófa rémét idézik fel. [10]
A liberalizmus tehát nem alkalmas társadalomszervező elv, anarchiához vezet, lényege az individualizmus miatt nem képviselheti a nemzeti elvet. Mindemellett azt is meg kellett indokolni, hogy
8. miért hivatottabb erre a nagybirtok.?
A legitimáció két irányba mutatott.
· Egyrészt az ingó, országhatárokon át vándorló ipari tőkével szembeállították a haza földjéhez kötött földbirtokot és ez alapján hirdették, hogy "ingó vagyonnak mindig van valami kozmopolita vonása, a fölbirtoknak valami nemzeti".[11]
· Másrészt a mezőgazdaságot, mint a nemzeti jellemnek sokkal inkább megfelelő gazdasági ágat mutatták be.[12]
Persze addigra már a buján tenyésző nemzet-karakterológiai munkák tömegével szállították az érveket, amelyek a magyar nemzeti jellem antimerkantil meghatározottságát voltak hívatva alátámasztani.
Ebben a kontextusban az agrárizmus, mint a "nemzet egyoldalú indusztrializálására" született "természetes reakció" hazafias, nemzeti érdekeket képviselő mozgalomként szerepelhetett.[13]
Konvencionalizmus, mint ideológiaépítési technika
Tönnies szociológiájának kisközösségek megtartó erejéről vallott alapelvét átvitte a makrostruktúra szintjére. Az elemi szokás és hagyományformák evidenciát sugalló hatását használta arra, hogy a politikai rendszer intézményeit kivonja a kritikai gondolkodás alól.
Az agrárszféra, a vidéki Magyarország, a tradicionális rétegek és életviláguk így nemzeti tartalmat nyertek, problémáik a monolitikus egységként tételezett magyarság sérelmeivé transzformálódtak. Ez az ideológiai konvencionalizmus
1. mítosszá emelte az arisztokrácia és a parasztság szokáskultúráját
2. , idealizálta a patriarchális világot és
3. ki kívánta terjeszteni e természetes, organikus közösségek szolidaritását az egész társadalomra.
4. A tradicionális értékekhez visszafordulóknak a környezethez való súrlódásmentes alkalmazkodás biztonságát kínálta, átsegítve ezzel őket a változó környezethez való idomulás krízisén.[14]
Az újkonzervatív ideológia következménye és továbbfejlesztője is volt egyben annak az eszmetörténeti vonulatnak, amely a jobboldali radikalizmus jelentkezését előkészítette. Elvi liberalizmuskritikája megalapozta azt a szellemi közeget, amelyből kiindult és a végletekig radikalizálódott, vulgarizálódott a liberalizmus elutasítása. Önmagában azonban pusztán a konzervatív struktúraváltásra nem lehet visszavezetni az antiszemita politikai gondolkodás megjelenését. Ehhez más körülmények együttes hatására is szükség volt.
[1] Pach Zsigmond Pál: Üzleti szellem és magyar nemzeti jellem. Történelmi Szemle 1982/3 400. o.
[2] Bihari Mihály - Pokol Béla: Politológia 1992. 241-252. o.
[3] Szabó Miklós: Új vonások a századforduló magyar konzervatív politikai gondolkodásában - In: A politikai kultúra Magyarországon 1896-1986 Medvetánc könyvek 1989. 116-117. o. A szerző elemzése az újkonzervatív politikai gyakorlatról a 110-120. oldalon található.
[4] Geőcze Sarolta előadása a Társadalomtudományi Társaság által rendezett ankéton. In: Külön lenyomat a Huszadik Századból Bp. 1904. 80. o
[5] Geőcze Sarolta zárszava a Társadalomtudományi Társaság által rendezett ankéton. In: Különlenyomat a Huszadik Századból Bp. 1904 351. o.
[6] Bernát István felszólalása a Társadalomtudományi Társaság által rendezett ankéton. In: Különlenyomat a Huszadik Századból Bp. 1904 193. o.
[7] Mezey Gyula: A nemzeti szellem hanyatlása és orvosszerei A Cél 1913. 9. sz. 372-375. o.
[8] Geőcze Sarolta i.m. 68. o
[9] Schlett István: A "munkáskérdés" és szocializmus a magyar politikai gondolkodásban Kossuth Kiadó 1987. 146-147. o.
[10] Geőcze I.m. 70. o.
[11] Boross János: A földbirtok joga Magyarország 1901. május 3.
[12] Bernát István: A magyar föld A Cél 1912/1 37. o.
[13] Bernát István: A magyar föld A Cél 1912/1 37. o.
[14] Szabó Miklós: A kontinentális Európa konzervatív ideológiájának új vonásai a századfordulón In: A politikai kultúra ... i. m. 15. o.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése