1. A filozófia és az etika azonossága és mássága. A filozófiai gondolkodás és a morális reflexió születésének kora. Az etika fogalma, tárgya, helye a tudományok rendszerében.
etika (gör. éthika) az elnevezés Arisztotelész ‘leleménye’.
éthosz (gör.) szokás, hagyomány, illem, szokások összessége; emberi jellem
étheó (gör)
- feszítetten törekedni valami felé; nekifeszülni valaminek,
- átszűrök, megvizsgálok valamit. (A görög felfogás szerint az ember végzete, illetve sorsának alakulása - vázlatosan és nagy körvonalakban - kiolvasható magából az emberi természetből.
- „Az éthosza kinek-kinek számára a daimon.” (Hérakleitosz)
„Sapere aude! Merj a magad értékére támaszkodni!”
2. Az Énné válás problematikája filozófiai, pszichológiai és etikai felvetésben.
„Hiba fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat!”
3. Preetikák: filozófusok az erkölcsi magatartás szabályozásáról a Szókratész előtti korban.
Preetika
Ha számunkra az etika születése kifejezés értelmes kifejezés, akkor nincsen értelme az etika születése előtti etikáról beszélni. Az ember együttélés mindig szabályt követő magatartást igényel, másként nincs közösség, nem lehetséges együttműködés. Ahogyan Athén drámaírói Szókratész és a szofisták kora előtt is gondolkodtak az emberről, erkölcsi kérdésekről, úgy más poliszok filozófusai is, akiket az utókor inkább természetfilozófusoknak nevez, valamelyest törődtek az emberi lénnyel is. Valamit mondtak arról, hogy szerintük milyen lény is az ember, milyennek kellene lennie, mi lenne jó az ember számára, hogyan élhet az ember jó életet? Hérakleitosz dialektus látásmódjának más technikájú folytatásaként fedezhetjük fel a szókratészi dialektikát. Hérakleitosz mértékletességet ajánlott az embereknek: a hübriszt jobban kell oltogatni, mint a tűzveszedelmet, s mivel sok a hitvány, a barbár lelkű, ezért úgy vélte: az embernek ha teljesülne mindaz, amire vágynak, nem válna javukra. A háború mindennek atyja és mindennek királya, az ellentétesre csiszolt illik össze, az ellenkezőkre lesz a legszebb illeszkedés.
Démokreitosz polisza Abdéra volt, őt nevető filozófusként emlegették. Kortársai és az utókor elsősorban atomelméletét ismerték, mintha ő is arra bíztatná az embert, hogy éljen közös javunkkal, és gondolkozzon, tudatosítsa az elvárásokat. Ezzel a gondolatával D. közel járt az ember a mérték szofista alaptételhez. Abdérában élők számára evidens, hogy mit kell tenni, mindezekből nyilvánvaló, hogy D. Abdérában nem éli meg az idő kizökkenését, ott nem jellemző, hogy az embernek a kettős kötés szorításában kelljen élnie. A tisztesség, a derékség előfeltétele a tudás, a bölcsesség. Az ember közösségi lény, s ezzel a sajátossággal bírva az ember és egyes közege oly módon él együtt, hogy a két szélsőséges lét-viszony közötti széles tartományban ingadozik, s lendül ki egyik vagy másik pólus felé. Az egyik pólus a csoport, a közösség, a másikon közösség nincs, álközösségek vannak jelen. Minden ismétlődik, ám a kettősség mindig másként szüli újra magát.
„Minden dolognak mértéke az ember. (Protagórasz)”
4. Az etika születésének kora. Szókratész magatartásának példája. A szofisták felvilágosító és destruktív tevékenysége.
Szókratész az ironikus
Sz., az ironikus stílusban bábáskodó filozófust az etika atyjaként is jegyzik. Nem írt etikát, sőt semmit, szóban művelte a filot, beszélgetett, vitatkozott. A gondolatok bábájának nevezte magát, kérdezett, ezzel ösztönözte az embereket a gondolkodásra. Akik nem engedtek a SZ-i ösztönzésnek, azok kitartottak a régi, beléjük sulykolt szokások mellett, nem voltak hajlandók gondolkodni, újragondolni. A büntetéstől, a szégyentől való félelem, a szoktatás eredményezte megszokás irányítja életüket, ők megsértődtek Sz. kérdésein, mert gondolattalanságuk felszínre kerülése nevetségessé tette őket. Ezért ellenséget láttak benne. Sok követője volt: s Sz. megrontja a fiatalokat, ez lett a Sz. elleni híres ókori per egyik fő vádpontja. Bírálja a kor züllött viszonyait, korruptságát, törvényeit, törvények követésére szólít fel, magatartásával példát mutat halálraítélésének elfogadásával (méreg). Erkölcsi intellektualizmus: a jó tudása = a jó tevésével. Ezt tartalmazó etika a racionalista etikák. A kézművesség modellje a példaképe: az okos mester érti a mesterséget és nem készít silány portékát, jó mester is egyben. Sz. magatartásáról és gondolatairól tanítványának, Platónnak az írásaiból tudhatunk. A Sz-i álláspont szerint az ember úton lévő lény, aki meglévő ismereteit újra és újra kétellyel illeti, más szempontból értékeli, új ismeretek rendszerébe helyezve is szemléli. Azért a legbölcsebb, mert ismeri a korlátozottságát, tud a tudatlanságáról, tud ismeretei megbízhatatlanságáról. Soha nem fogadott el pénzt tanításáért, sok tanítványa vált sikeres szofistává, gazdag ám csak a saját hasznát szem előtt tartott zsarnokká. Míg Sz-nál a jó ember, addig a szofistáknál a sikeres ember a mérték.
„Minden dolognak mértéke az ember. (Protagórasz)”
A moralitás születésének kora
Szókratész (ie. 470-399) és Platón (ie. 427-347)
A nyugati filozófia Platónhoz írt lábjegyzetek sorozataként is jellemezhető (Whitehead 1929). „Az 1920-as évek végétől kezdve – Wittgenstein (1889-1951) és Heidegger (1889-1976) munkásságában – Nyugat filozófiája szakít Platónnal. (Nyíri Kristóf)
„Szókratész problémáját végül Wittgenstein oldotta meg.” (Guthrie)
Valójában Szókratész/Platón problémáját.
Mi ez a probléma, és hogyan oldotta meg Wittgenstein?
A morális reflexió, a moralitás születésének kora: ie. 5. század - szofisták és Szókratész
(Az etika születése: Platón Szókratésze)
Mi ez a probléma?
Szókratész(ek)
Szofisták
A magánember megjelenésének, formálódásának első kísérlete Szókratész és a szofisták világában Athénban figyelhető meg. Ez a kísérlet egy ókori csoda, amelyet a véletlenek szerencsés egybeesése eredményezhetett: ekkor ott kizökkent az idő. S az idő elve, a fejlődés elve megjelent az emberi világban. A premodern ember számára van követendő törvény, hiszen a szokások, hagyományok szerint cselekvés hordozza a rendet. Amikor a természet törvényeinek nevében megkérdőjelezhető és felrúgható ez a rend ill. másféle rend is érvényesíthető, akkor az egyén választ, ill. választanak helyette. Kettős kötéssel nem tud élni, ekkor és ezután születnek új tört. Korszakok, világok. Mivel az ember nem tud élni az idő kizökkenését követő átmeneti állapotban, belepusztul, megőrül vagy nevetségessé válik. A kizökkenésben a nem morális állapot lett morális létállapottá. Az a felelős, aki választ, az isten nem felelős, a döntés és a cselekvés következményeiért az egyes ember lesz felelős. A szofisták tevékenysége sokféle változatokban mutatkozik, egy másik lehetősége a választásnak: kisebb vagy nagyobb mértékű önző egyéni érdekkövetés jellemző rájuk. A morálisan jó állapotra helyezkedő ember nem szükségszerűen az adott társadalom uralkodó értékei szerint cselekvő s ugyancsak aki a saját érdekeit kísérli meg érvényesíteni, nem feltétlenül a morálisan rossz választója. Az alternatívákat felmutató, a választás lehetőségét felmutató ember szerepét Athénban a szofisták játszzák. Vándortanítók, akik gazdag ifjakat oktatnak: hogyan éljenek jó életet, hogyan szerezzék meg a számukra szükséges javakat. Megjelenik a magánemberré válás fogalma, az isten helyét átveszi az ember: az ember a mérték. A görög szophisztész és a latin sophista kif.hez kapcsolható, bölcselkedő, mesterségében kiváló. I.e. 5. sz.
„Minden dolognak mértéke az ember. (Protagórasz)”
Bevezető - A szofisták és Szókratész erkölcsfelfogásához
„Így telik el az életem […] csattogtatom az ollót, fecsegek szappanozás közben. Egyáltalán mi marad nekem az életből? […] Semmi értelme az életemnek. […] Mert hát ki vagyok én? Egy kis fodrász, ennyi lett belőlem. Ha az igazi életet élhetném, egészen más ember volnék. […] De hát […] ilyesmire az én munkám mellett nincs idő. Mert az igazi élethez idő kell. Szabadnak kell lenni.” (Ende, M.: Momo. Avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt)
SZOFISTÁK
szofista (gör.: szophosz, szophisztész): bölcselkedő, mesterségében kiváló
(Nem is igazi filozófusok!? Ál-bölcsek!?)
szofizma (gör.: szophizma): furfang, ál-okoskodás
(gyakorlatiasság, praktikus ‘tudás’, tenni-tudás)
„A silányabb érvet …”
Meggyőzés? Manipulálás?
Vándortanítók, nem igazi filozófusok.
Sokszínűség, mozgékonyság, rugalmasság, tolerancia, empátia, relativisztikus szemléletmód - vándortanítóságukból is következően – jellemezte őket.
Sokarcúság – ám tradícióellenességben, racionalitásban, módszereikben azonosság.
Nem athéni polgárok, mégis: az athéni filozófia megszületésének előkészítői.
Az ókor felvilágosítói (Hegel).
Keleti despotizmus (perzsák) - Marathoni győzelem (490), majd a szalamiszi győzelem (480) Athén jelentősége megnőtt.
Déloszi Szövetség (476) – vezetője: Athén.
Görög dráma születése: Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész
Orvostudomány: Hippokratész
Történelemírás: Thuküdidész
Attika, Athén ie. 5. század, periklészi aranykor (443-429) - POZITÍV szerep; a polisz-közösségek átrétegződését, új társadalmi szokások kialakulását segítik. (Mivel? Hogyan? Közvetítés, közlés, kommunikáció)
Periklész halála (429) után – az athéni demokrácia válságkorában – NEGATÍV szerep.
Közösség – egyén viszonyának változása
„Állandóság”, közösségiség, szokás-erkölcs (elsődleges szóbeliség).
Dinamizmus – a „fejlődés elve” a magánember születése, morális reflexió (kommunikációs forradalom).
Legjelentősebbek: Prótagorasz, Antiphón, Kalliklész, Gorgiász, Krítiász, Prodikosz, Hippiász.
Felvilágosodás, racionalizmus: Sapere aude! (Horatius)
- Ahogy Kant (kopernikuszi fordulatával) – az ember álláspontjára helyezkedett; az ember álláspontjára helyezkedtek az ókori szofisták is.
Ókori felvilágosodás - Prótagorasz: „Az ember a mérték!”
(nem az Istenek)
Vállalás: a közügyek, és a magánügyek intézésében legyen sikeres a tanítvány – ezzel társadalmi és magánemberi igényeket elégítenek ki.
A kritikus viszonyulás, a fennálló megkérdőjelezése - érdekek sokféleségének felismeréséhez vezeti őket, s kérdésekhez: Mi természetes? Mi Jogos? Mi igazságos?
PHÜSZISZ - NOMOSZ
+ természetes: általános humanizmus, minden ember egyenlő;
- érdekek pluralizmusából következik: mást tekintenek igazságosnak, jónak, igaznak az emberek.
5. Az ideák világára alapozott etika - Platón dialógusaiban.
„Nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon. (Platón)”
6. Arisztotelész értéketikája.
Arisztotelész
Az első etikai művek írója, hogyan lesz az ember derék ember? Számára az etika gyakorlati filozófia, „Szeretem Platónt, de az igazságot mégjobban szeretem!”. Nem lehetséges, hogy külön legyen egymástól lényeg és aminek a lényege. Nincs külön anyagi, földi, másolatvilág, és lényegek, ideák világa. Együtt van e kettő, minden ami létezik. Nála a közösségi ember a mérték, az ember közösségi társas állat, közösségben él, képes gondolkodni, felmutatja, tartalmazza az elvárt normákat, értékeket. Derék ember: a célt a közösség alakítja, az embernek csak meg kell formálni önmagában. Az emberek nem egyenlő eséllyel indulnak az erényessé válás felé. Sem jónak, sem rossznak nem születünk, a család és a környezet tesz azzá, amivé leszünk. A cél adott, vagyis evidens, hogy mit jelent tisztességesnek lenni, a célhoz vezető eszközök, utak sokfélék, vannak jobb és kevésbé jó utak, célhoz juttatók és vannak tévutak. Az eszközök kiválasztása az egyén észbeli erényeitől függ. A középérték az a bizonyos egy jó, amit el kell találni az embernek, mindenkinek az önmagához viszonyított középértéket. Etikája nem vesz tudomást az idő kizökkenéséről, etikájának mintázata a földi, anyagi világban, s nem a transzcendens szférában található.
Arisztotelész: „Derék ember csak egyféleképpen lehet valaki, rossz ellenben sokféleképp”
A hellenizmus
A tör.tudományban a kezdete Nagy Sándor hódításainak ideje, vége a Római Birodalom kiépülése(i.e. 30.), a kultúrtörténetben kezdete Arisztotelész halálának éve (i.e.322), lezárása az újplatonizmus kialakulása (i.sz. 3.sz.). főbb iskolái: sztoicizmus, epikureizmus, szkepticizmus.
A sztoicizmus: Zénon alapította iskolát Athénban, ők a csarnok filozófusai (sztoa: görög, csarnok), az Agora nyilvános csarnokában gyűltek össze, legnagyobb hatású sztoikusok: Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurelius. Term.filoval és logikával is foglalkoztak. Életviteli tanácsokat, technikákat adtak az élet elviseléséhez. A világot természettörvények mozgatják, ezeket az ember értelme segítségével felismerheti, és engedelmeskedhet neki. SENECA: a tanítvány erkölcsfelfogásáért, viselkedéséért, életéért nem nevelője a felelős. „Ismerd meg önmagad!”. Tudatosítja az ember törékenységét a természet törvényeinek. Az idő az úr felettünk, nem éljük saját életünket. Az apáthia állapot ajánlása (külső zavaroktól mentesség). „Mit tesz a bölcs, ha arcul ütik?” kérdésre 2 válasz: vissza lehet adni, így megbüntetjük a bűnöst, de a másik felét is oda lehet tartani. EPIKTÉTOSZ: premodern és modern ember mássága, azonossága A szabadságról c. filozófiai művében. Meghatározó szerepe van a szabadságnak, függetlenségnek, az szabad ember, aki arra vágyik, azt akarja, amire vágyva eléri célját. A bölcsesség segíthet abban, hogy le tudjunk mondani mindenről, aminek befolyásolása nem csak tőlünk függ: egészség, gazdagság, élet. Aki fél, az befolyásolható, nem erényes ember. Aki nem fél, csak az lehet szabad. MARCUS AURELIUS: aszkétizmus (vágyaink korlátozása). Ha kudarcot vall az ember, kiléphet az életből, öngyilkosságot követhet el. Meghirdette az öngyilkosság felvállalhatóságát.
EPIKUREIZMUS: Epikurosz házának kertjében tartott filozófiai beszélgetéseket, Kert filozófusai. „Hogyan élhet jó életet az ember?”. A jó élet titka az antaraxia állapotának megközelítése. Ez hasonlít az apatikus életérzéshez, de ez bizonyos élvezeteket megengedő. A mértékletes élet, a lelki derű vezetnek a jó élethez, a lelki derű maga a boldogság. A kürénei iskola hedonisztikus alapozottságú volt. ARISZTIPPOSZ tanítása: az élet célja a gyönyör. A félelem lehetetlenné teszi a lelki derűt. Az istenek nem törődnek az emberekkel. A fájdalommentes élet a jó élet. A boldogság az antaraxiával jár együtt.
SZKEPTICIZMUS: ismeretelméleti irányzat. Képtelenek vagyunk igaz ismeretekre szert tenni. Alapítója PÜRRHON, ő volt a pürrhoni kétely előzménye. Az érzéki, tapasztalati megismerés felé fordult, s az érzékelés megbízhatatlanságát próbálta érvekkel igazolni. Érzékeink becsapnak, ezért fel kell függeszteni az ítélést. Az igazság nem ismerhető meg. Az antaraxia az ítélet felfüggesztését követi.
„Légy mint a szirtfok, melyet a hullámok folyton csapkodnak, az pedig mozdulatlanul áll, s körülötte elcsendesül a habzó forgatag.”
Szt. Ágoston szeretetetikája
Aurelius Augustinus (354-430). A filotörténet egyik nagy kételkedője, útkeresője. Önéletrajzi írásában a Vallásokban vallott gyermekkori kötődéseiről, anyja mély szeretetéről. Anyja keresztény, apja pogány, nála a boldogság nem az embernek önmagában, önmaga által elérhető állapota, nem az emberben, emberi viszonyulásban rejlik az oka, hanem kívülről ered, istentől való. 32 évesen megkeresztelkedett, majd megszentelték, istent kell jól szeretni, és ez eredményezheti a boldog emberi életet. Ágoston istene más mint az ókori filozófusok istene, a semmiből megteremtette a földi dolgokat, ő maga az örökkévaló, mindenható mindent megalkotó lény. Istennek szemben az ember törékeny testű, esendő lény. Az emberi lélekben fellelhető örök igazságok istentől származnak, ő teremti az ember testét és lelkét. A bölcsesség nem más, mint isten szeretete. Az ember léte idői lét, Ágoston időértelmezése az emberi tudathoz kötődik, az emberi lélek a mindenkori mostot éli meg, a mindenkori jelent szemléli. A lélek kiterjedése, tartalma az idő.
Szt. Ágoston: „Ezerszer tehát rövid parancs adatik neked: szeress és tedd, amit akarsz, bensődben a szeretet legyen a gyökér, ebből a gyökérből csak jó jöhet létre.”
8. Spinoza etikája.
Spinoza
Spinozánál az ember gondolkodó természeti lény, közösséget alkot. Etika c. fő műve posztumusz jelent meg 1677-ben. Ez tartalmazza filozófiáját is. Alcíme: Geometriai módon bizonyítva. Descartes axiomatikus dedukcióit is használta. „Cogito ergo sum! = Gondolkodom, tehát vagyok!”. Ha valaki gondolkodik, akkor a gondolkodást végző lénynek léteznie kell. Dedukcióval lehet a tudásunkat az anyagi dolgokhoz közelíteni. Etika c. műve:
v Első lapján meghazározások, definíciók, amelyek nem igényelnek bizonyítást
v 1. könyv: Istenről. Nem tartja elfogadhatónak a semmiből mindent megteremtő isten-képet. Istenét nem ruházza fel emberi tulajdonságokkal, istene nem személyes, hanem végtelen lény.
v 2. rész: ismeretelméleti tétel: „a képzetek rendje és kapcsolata ugyanaz, mint a dolgok rendje és kapcsolata”.
v 3.rész: antropológia: Az indulatok eredetéről és természetéről. Itt is geometriai rendszerrel építkezik. A természet egyetlen nagy rendszer, s mivel ennek az ember része, ugyanúgy kell tanulmányozni.
v 4. rész: Az emberi szolgaságról, vagyis az indulatok erejéről. Az előszó a szolgaságot mutatja be. A szolga gátolt létének fenntartásában, indulatai szolgája. A megjegyzésben leírja az ész parancsolatait.
v 5.rész: Az értelem hatalmáról, vagyis az emberi szabadságról.
Az ember természeti lény, aki közösségben él, képes gondolkodni, és helyét meglátni a természetben. Lét-etikája: kora tudásának szintjén egyszerű alapelvek, mozgásmintázatok segítségével írja le a létezők megjelenését és működését. Definiálja a jót, rosszat, magyarázza az erényt, boldogságot. Az indulatok meghatározása c. alfejezetben leírja az öröm és a szomorúság lényegét. Az etika alapkategóriái: ami hasznos nekem, azt tartom jónak, ami pedig megakadályoz a jó elérésében, azt rossznak. Utilitarista elméletnek is nevezik a haszon (util) szó után. Az ember olyan változásokat él meg, amelyeknek nem ő az oka, és gyengítik létében, akár el is pusztíthatják. Viszont olyan változásokat idéz elő, amelyeknek ő az oka, melyek számára jók, erősítik. A jó élet feltétele a bölcsesség, tudás, okosság. Indulatra csak indulattal lehet hatni, így a gyűlöletet szeretettel szüntethetjük meg. A lelki nyugalom elérésében segít a gondolkodás.
Spinoza: „Akik az ész vezetése mellett keresik a maguk hasznát, nem vágyódnak semmi olyasmire, amit nem kívánnak a többi ember számára.”
9-10. Kant rigorózus értéketikája. A morális és legális tett megkülönböztetése. A kategorikus imperatívusz. Posztulátumok Kant etikájában.
Immanuel Kant (1724-1804)
Új szemléletmódot hozott a filozófiába. Az ember álláspontjáról való vizsgálódást ajánlotta. Etikája önálló etika, felépítéséhez nincs szüksége istenre, vagy értéket hordozó közösségre, csak véges, eszes lényre. Az empiristák és racionalisták közötti szintézisteremtésre tett kísérletet: szemléletváltoztató kritikai filozófia. Empiristák gondolata: tapasztalással kezdődik minden megismerés, de Kant szerint nem fejeződik be a tapasztalással a megismerés. Racionalisták: egyetemes ítéletek lehetségesek, de Kant szerint nem velük születettek ezek az ismeretek, nincsenek velünk született eszmék, örök igazságok. Össz.: olyan ítéletek, melyek nem tapasztalatból származnak, egyetemesek és bővítik az emberi tudást: priori szintetikus ítéletek. Szerinte a metafizika kérdései tudományosan megválaszolhatatlanok. Arra az álláspontra jutott, hogy a megismerés lehetőségének előfeltételeit kell feltárni, a megismerés folyamatát, határait, korlátait kell tanulmányozni. Hatással volt rá Hume, Rousseau filozófiája. Az idő és tér-idő mai filozófiai értelmezései is szorosan kapcsolódnak Kant gondolataihoz. A kritikai korszak terméke ennek következtében tér és idő csupán emberi álláspontról nézve lehetségesek. Megkettőzi a világot: magában való dolgok világa, jelenségek világa. Az emberi tapasztalás a tér és az idő közvetítésével játszódik le, mindig térben és időben szerzünk tapasztalatokat. Kant az időt szemléletünk belső formájának, a teret pedig szemléletünk külső formájának tartja. Mi ruházzuk fel a szemléletünkben adódó jelenséget formával. Ez a magyarázata annak, hogy az ember térben és időben érzékel. Kopernikuszi fordulat: az értelem irányítója, meghatározója, kényszerítője és az általa világgá rendeződő jelenségeknek. Az emberi elme a magukban való dolgok sokaságát rendezni, rendszerezni képes: világgá szövi össze. Így lesz az anyagi tárgyakból az ember révén világ, az emberi megismerés tehát sajátos alkotás. Kant a nem tudhatót hittel válaszolja meg ha kell. Első kritikai műve A tiszta ész kritikája, második A gyakorlati ész kritikája. Kant az embert két világ polgáraként írja le: determinált természeti lény (parányi porszem, szinte semmi), tiszta értelmi világ szabad polgára (intelligencia, öntörvényű). Az ember véges, eszes lény. Képes saját pillanatnyi állapotán és elveknek megfelelően cselekedni. Emellett az ember szabad lény, bizonyos alternatívák közül választhat és nem csak determinált lényként jelenik meg a világban. A kanti etikát kötelességetikának is szokták nevezni. Az akarat meghatározó szerepű. A jó akarat nélkül rossz irányba is eltolódhatnak a dolgok, a jó akarat igazítja ezeket helyre. Kant különbséget tesz kötelességszerű (teszem a célom, de külső) és kötelességből megtett (én adok célt) között. Kategorikus imperativusz: cselekedj úgy, hogy az emberiségre mind a saját személyedben, mind bárki máséban mindenkor mint célra, sosem mint puszta eszközre legyen szükséged.
Kant: „Két dolog van, ami egyre újabb és fokozódó csodálattal és tisztelettel tölt el, minél gyakrabban és kitartóbban gondolok rájuk: a csillagos ég fölöttem, s az erkölcsi törvény bennem.”
Az ember álláspontjára helyezkedett Immanuel Kant (1724-1804) - 3 kritikai mű - 3 kérdés
Mit tudhatok? (A tiszta ész kritikája)
Mit kell tennem? (A gyakorlati ész kritikája)
Mit remélhetek? (Az ítélőerő kritikája)
Ám a legfőbb kérdés: MI AZ EMBER?
11-12. Kierkegaard az Énné válás nehézségeiről. Az ismétlés fogalma Kierkegaard bölcseletében. Szabadság, választás és stádiumok.
Kierkegard: „Szubjektivitás az igazság, szubjektivitás a valóság.”
Kierkegaard megkülönböztette az igazi Szókratészt és Platón dialógusainak Szókratészét, s az utóbbit spekulatív filozófusnak nevezte az igazságról írtak alapján. Platón Szókratésze – Kierkegaard szerint – a transzcendens világba helyezett igazságot ismerte el, míg az igazi Szókratész a bensőségességet tartotta igazság-alapozónak, nála az igazságot az egzisztencia az objektumhoz való viszonyulásával teremti:
„A paradoxon az objektív bizonytalanság, mely az igazságot rejtő bensőségesség szenvedélyének a kifejezője. Íme a szókratészi bölcsesség! Szókratész tudatlansága az objektív bizonytalanság kifejezője; az egzisztáló bensőségessége az igazság. […] Szókratész szemszögéből az örök igazság nem önmagában véve, hanem csak az egzisztálóhoz való viszonyán keresztül paradox.
Ez egy másik szókratészi tételben jut kifejezésre, mely szerint minden megismerés emlékezés. Ez a tétel a kezdődő spekulatív gondolkodás jele, ezért Szókratész nem foglalkozott vele tovább, lényegileg aztán platóni tétel lett belőle. […] Szókratész mérhetetlen nagy érdeme éppen az, hogy egzisztáló gondolkodó, s nem az egzisztálást elfedő spekulatív filozófus.”
Szókratész (a történelmi, az igazi) nem foglalkozott vele, ám Platón Szókratésze igen, s Platón – a megoldásában megteremtette az ideák világát, mint az igazán létezők világát.(Kierkegaard: Ismétlés)
13. Nietzsche, az immoralista morálfilozófus.
Nietzsche
Az emberibb ember megálmodója, az utolsó ember megvetője. Új értékek akarója, kereszténységellenes. A 19.sz-ban élt, gondolatait politikai mozgalmak céljára használták. A szabadságot és a szabad szellemet szerette. Immoralistának (saját morállal, személyiségetikával rendelkezőnek) mondta magát. A szofisták által meghirdetett „az ember a mérték!” végét érzékeltette. Zarathustra hirdette az életet, sorsát saját maga választotta, saját morállal, sorssal, idővel bíró egyéniség volt. Az egyéniség eltűnését hirdette, az utolsó emberek világáról jövendölt. Ők nem fogalmaznak meg nagy álmokat, vágyakat, célokat. Nincs jövőjük, a jelen változatlanná válik. Az idő eltűnését vetíti a jövőre. Az ember viszonyulása az időhöz visszatérő témája. A lustaság, félénkség gátolják az egyéniség felszabadítását. Használjuk ki az időnket, mert nincs vesztenivalónk, úgyis meghalunk. A Zarathustra az emberfölötti embert hirdeti, aki nem létezik a jelenben, csak a jövőben él. Morálfilozófusként a szabadság igénylője, hirdetője. Az Ezt kell tennem! Helyett az Ezt akarom! Parancsot választotta. Zarathustra a szellem 3 alakváltozásáról szólva: a teherbíró szellem a sárkányoknak (régi értékeknek) engedelmeskedő szellemből szabad szellem válik, oroszlánként jelenik meg. Immoralitását A bűn, a rossz lelkiismeret és társaik c. tanulmányában láthatjuk. Az értékeke átértékelésének igényét elemezte. Az ember ígéretet tenni képes lény, így a jövőt előre hozza. A morál geneológiája c. művében a feledékenységről szól. A rossz lelkiismeret , a bűntudat hogyan született meg? Immoralizmusában ez fontos kérdés. A büntetést az adósságból eredezteti. A bűnös adóssá válik, akinek kárt okozott, az a hitelező. Az adósnak fizetnie kell. Egyenértéket állapított meg a károkozás és a kár visszafizetése, a büntetés között. A büntetés szenvedést idézett elő a bűnösben, a szenvedés okozása pedig kárörömöt a hitelezőben. A bűnös ritkábban bánja meg tetteit, agyafurtabbá válik.
Nietzsche: „Ne engem kövess, hanem önmagadat!”
14. Heller Ágnes a morálfilozófiáról és a személyiségetika lehetségességéről.
A modern embernek meg kell tanulnia tisztességesen együtt élni azzal a tudattal, hogy másoknak, esetleg kevésbé érdemeseknek is, minden jobban sikerül.”(Heller Ágnes: Mindentudás Egyeteme. 2004. febr.
15. Etikák tipologizálása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése