Jegyzetek

Jegyzetek
.

2008. június 14., szombat

Politológia - Elméleti bevezető - Mi a politikai gondolkodás?

I. A politikai gondolkodás kategóriái

Amikor politikai gondolkodásról beszélünk a politikai tudás nagyon eltérő kategóriáira használjuk ezt a gyűjtőfogalmat.

Rendszerint beleértjük a:

1. politikai filozófiát,

2. a politikaelmélet tudományának produktumait, azokat a tudományos megállapításokat és elméleteket is, amelyek politikaelmélet művelői, a tudományos megismerés igényével és módszertani kritériumainak megfelelően alkotnak a politika világáról.

3. politikai ideológiákat,

· politikai eszméket,

· a hétköznapi gondolkodás politikára vonatkozó elképzeléseit,

· A tulajdonképpeni politikai gondolkodást, amely alatt a politikában cselekvő/cselekedni kívánó politikusok gondolkodását értjük.

E szintek megkülönböztetésekor nem elsősorban arról van szó, hogy a politikai tudás különböző formái között egyféle hierarchikus viszony lenne, hanem sokkal inkább arról, hogy az említett kategóriák a társadalmi lét más-más szférájában, nagyon különböző célkitűzésekkel és funkcióval fogalmaznak meg elképzeléseket a politikáról. Bevezetésként célszerű tehát a politikai gondolkodás különböző formáinak elhatárolása, lokalizálása, eltérő funkcióik bemutatása.

Elhatárolások: tudományos gondolkodás-ideologikus gondolkodás

1. Politikai filozófia- MILYEN A HELYES POLITIKA?

A filozófia a lét nagy kérdéseire keresi a választ.

A politikai filozófia is ezt teszi, csak épp vizsgálódásának körét leszűkíti a politika világára.

A politikailag releváns körben kutatja az univerzális és időtlen igazságok, a végső igazságok után.

Az időtől és helytől független politika kérdéseire keresi a választ.

Fundamentális feltételezésekből indul ki, az ideális megoldást keresi., válaszait pedig az örökérvényűség jegyében fogalmazza meg.

Alapkérdése a politikai rendszer normatív megalapozhatósága. Milyen eszmék, milyen értékek mentén működhet a társadalom életét irányító politika.

Tovább konkretizálva:

®mely feltételek teljesülése esetén fogadható el a hatalom jogosultsága;

Hatalom kényszertő (törvények, rendeletek) , bűntető (szankcionálja az állami kényszer be nem tartását), erőszakot alkalmazó (állami erőszakszervezetek, csak az államnak van joga más ember életét kioltani) Milyennek kell lennie ennek a hatalomnak, mely feltételek teljesülése esetén adhatunk neki ilyen komoly jogosultságot arra, hogy beleavatkozzék az emberek életébe.

®milyen morális elvek szolgálhatnak a politikai berendezkedés alapjául;

Hogyan kell berendezni a társadalmat??? A szabadság elve alapján? Az egyenlőség elve alapján??? Milyen legyen ezek aránya?? Netán az emberi fajok alá és fölérendelésével???

®milyen morális elvek érvényesülését kell annak megvalósítania.

A politikai filozófia tehát egyféle alkalmazott etika, amelynek elsődleges tárgya a politikai intézmények és a politikai viselkedés etikai normák alapján történő értékelése.

A politikai filozófia elsősorban a tudományos szféra terméke, a racionális filozófiai diszkusszió eredménye.[1] Ez természetesen nem zárja ki, hogy megállapításai átkerülve a politikai rendszerbe, vagy a hétköznapi élet szférájába ne szolgálhatnának a tudományos megismeréstől nagyon eltérő célokat, ne válhatnának politikai cselekedetek motivációivá.

2. Politikaelmélet - MI A POLITIKA?

A politikaelmélet a konkrét politikai valóság vizsgálatából indul ki és von le elméleti megállapításokat. Az itt és most politikájának kérdéseit és lehetőségeit kutatja.

A politikai valóságot absztrakciók és általánosítások halmazába sűríti. Arra keresi a választ, hogy milyen és hogyan működik a politika, melyek a célszerű politikai cselekvés teoretikus szabályai, a hatalomgyakorlás technikái.

Például: A rendszerváltás folyamatában a Nemzeti Kerekasztal tárgyalások során felvetődött az a kérdés , amely még napjainkban is alapvetően meghatározza a magyar politikai rendszer működését és amelyre a politikaelmélet hivatott válaszolni: Milyen választási rendszerre van szükség akkor, ha egykamarás, nem kétpártrendszerre épülő parlamentet akarunk a választások után eredményül kapni??? Politikaelméleti kérdés az a téma is, amely a jelen kurzus tárgya: a magyar politikai gondolkodás történetéből milyen következtetések vonhatók le a jelen politikájának résztvevői számára: az elit, a pártok és a választók számára. Egyáltalán hogyan működik a politika eszmei, szellemi tudati szférája???

Míg a politikai filozófia kérdésfeltevése fundamentális, válaszai univerzális érvényűek és abszolútak.

A politikaelmélet olyan tudományos apparátussal és értéktételezésekkel foglakozik, amelyek sokkal inkább az s ebben az értelemben relatívak, véletlenszerűek.

A politikaelmélet produktumai keletkezési helyük és eredetei célkitűzéseik alapján a tudományos alrendszer termékei.

Azonban ez az elméletben egyértelműnek tűnő határmegvonás, mint látni fogjuk a gyakorlatban korántsem ilyen egyszerű. Annak meghatározása, hogy egy-egy, a jelen politikai praxisára vonatkozó elméleti megállapítás megfelel e a tudományosság kritériumainak, avagy sokkal inkább politikai megrendelésre született, politikai célokat szolgál és az aktuális hatalomgyakorlást akarja tudományos köntösbe öltöztetve igazolni korántsem könnyű feladat.

3. Politikai ideológiák - MI LEGYEN A POLITIKA TARTALMA? MIÉRT KELL EZT TÁMOGATNOD?

A tudományos megközelítésekhez hasonlóan a politikai ideológia is egyféle tudás a politikáról és társadalomról. Olyan tudás, amely rendet teremt, koherens ismereteket közöl a kaotikus jelenségek világában.

1. ) Nem a valóság konkrét leképezése, hanem egy egyszerűsített, érthetővé, felfoghatóvá emésztett kép. E kép szelekció és absztrakció útján keletkezik. Lényeges és lényegtelen szétválasztása. Pl. A mai magyar társadalom kommunistákra és antikommunistákra osztható. A kommunisták öregek, az előző rendszer kegyeltjei, nem szeretik a demokráciát, ők a mi ellenségeink. Az antikommunisták demokraták, minden haladó múltbeli törekvés örökösei (56 kiteljesítői) , fiatalok.

2. A tudomány esetében a minél valósághűbb megismerés a cél. A tudós célja az, hogy a politikai valóságot minél tökéletesebben leírja. A tudós logikája a következő: minél tökéletesebben megismerem a politikai valóságot, annál nagyobb eséllyel tudok pontos választ adni a politika gyakorlati kérdéseire, minél pontosabban látom, hogy hogyan működik a politika , annál használhatóbb válaszokat tudok adni a politikus megrendelőknek.

3. Az ideológia esetében azonban a megismerési szempontok alárendelődnek a politikai szempontoknak, a hatalomért folytatott harc kívánalmainak, az érdekorientált valóságszemlélet követelményeinek. Az ideológus célja a tömegbázis megteremtése, megtartása és növelése. Az ideológus logikája a következő: Olyan képet kreálok és mutatok a magyar társadalomról amilyen az én politikai céljaim elérését szolgálja.

4. Ez a cél pedig végső soron a mozgósítás, hiszen a passzív tömegbázis, nem tömegbázis. Ezért mondják azt, hogy az ideologikus tudás olyan tudás , amely egyben mobilizációs rendszerként is funkcionál. Benne akként interpretálódik a valóság, hogy a kapott kép a politikai mozgósítás céljait szolgálja.

Összehasonlítva a politikai ideológiákat a politikai filozófiával és a politikaelmélettel elmondhatjuk, hogy a politikai ideológiák „igazságai” nem örökérvényűek, még csak nem is hely és idő függvényében relatívak, hanem társadalmi csoportokhoz (párthoz, osztályhoz, a politikai elit bizonyos csoportjaihoz) tartozóak, azok érdekeihez kötöttek.

A politikai ideológiák alcsoportjai:

Politikai eszmék

A politikai ideológiák olyan alternatív társadalmi tablókat mutatnak fel, amelyek mögött általában visszakereshető értékvilágok és érdekrendszerek állnak. Ezeket az értékrendszereket a politikai eszmék tartalmazzák.

liberalizmus, szocializmus, konzervatív ideológia, anarchizmus, fasizmus, újbaloldali ideológiai konglomerátum

Tömegeknek szóló direkt ideologikus termékek: röpiratok, vezércikkek, tudományos/vagy annak látszó munkák, pártprogramok, a média ideologikus üzenetei, hírháttér műsorok, show műsorok,

A hétköznapi tudat ideologikus megnyilvánulásai: politikai, gazdasági elitellenesség,

II. Politikai gondolkodás a politikai ideológiák egy sajátos esete

Politikáról való gondolkodás / POLITIKÁBAN VALÓ GONDOLKODÁS

A politikai tevékenység részeként felfogott politikai gondolkodást el tudjuk határolni a politikáról, mint társadalmi jelenségről folyó gondolkodás-fajtáktól.

1. Felfogásom szerint a „mi a politika?” a politikaelmélet, a politikatudomány,

1. a „milyen vagy milyennek kell lennie a helyes politikának” pedig a politikai eszméket „termelő” politikai filozófia kérdése.

2. Ezekkel szemben a politikai gondolkodást nem a „mi a politika?” és nem is a „mi a helyes politika?” kérdései váltják ki, hanem a politikából származó, megoldásra váró problémák értelmezése és a politikára irányuló teendők meghatározása. S bár nyilvánvaló, hogy a cselekvő politikusok számára elérhető, jelen lévő politikaelméleteknek és a politikai eszméknek van kapcsolódási pontjuk a politikai gondolkodáshoz, azt hiszem, az is nyilvánvaló, hogy e gondolkodási formák mind tárgyukat illetően, mind a gondolkodásmódot, a létrehozott tudás jellegét tekintve is különböznek egymástól.

Olyan politikai gondolkodás, amely a politikai cselekvéshez kapcsolódik.

A politikai cselekvés szerkezeti eleme

Sajátos gondolkodásmód és tudásforma, amely különbözik a tudományos, a teológiai, az etikai gondolkodásmódoktól.

A politikusoknak szakmájuk gyakorlása során gondolkodniuk kell.

Én legalábbis úgy vélem, hogy a politikusok cselekvései a legtöbb esetben nem vezethetők le – miként ezt a „hiperracionális” elemzésekből sokszor olvashatjuk – puszta „hatalomvágyból”, vagy az egyes személyek naturális érdekeiből, például a „piszkos zsebek megtömésének” igényéből. Aligha hinném, hogy pusztán a személyes érdekek elleplezését szolgálnák azok a szövegek, amelyekben a politikában és a közéletben szerepet vállaló emberek sokasága töprengett és töpreng a „jó élet” megvalósulásának, megvalósításának akadályain, illetve a „jó életet” fenyegető jelenségeken.

A politika döntéshozó tevékenység. A POLITIKAI GONDOLKODÁS EREDMÉNYE A POLITIKAI DÖNTÉS.

(A politikai rendszer működésének folyamatábrája)

A politikai cselekvés egyik elemének, szerkezeti összetevőjének tekintett gondolkodás két szálon kapcsolódik össze a politikával, válik politikai gondolkodássá, azaz a politikai cselekvés részévé. Úgy vélem, a politikában szerepet játszó gondolkodás azért, azáltal politikai gondolkodás, mert, mivel

· a cselekvő politikus által megválaszolandó kérdések tevékenységének tárgyából, azaz a politikából származnak, illetve

· a kigondolt válaszok az adott politikai térben zajló politikai cselekvésre irányulnak.

A politikai gondolkodás tehát a politika problémáira és a politikai szereplők – személyek, politikai közösségek – teendőire koncentrál, hiszen – miként már említettük – a megválaszolandó kérdések a politikából származnak és a politikára irányulnak.

A politikai gondolkodás eredménye a politikai döntés, mondjuk így: a stratégia és a taktika meghatározása, amelynek alapján a politika szereplői tevékenykednek, érzékelnek, értelmeznek és különféle eszközök felhasználásával megoldják a problémákat – átalakítják a viszonyokat, megváltoztatják az embereket és a körülményeket. Azaz: létrehoznak és működtetnek intézményeket, bizonyos eszközök felhasználásával rákényszerítenek másokat arra, hogy a „tervnek” megfelelően cselekedjenek, hogy bizonyos állapotokat fenntartsanak vagy megváltoztassanak, alkalmazkodjanak stb.

A politikai gondolkodás eredménye tehát nem egy szöveg, noha a politikai álláspont természetesen szövegként is megjelenik, mondjuk egy pártprogramban, vezércikkben, értekezésben vagy éppen egy irányregényben, netán a politikai költészet egyik alkotásában. De ugyankkor a döntések másként is objektiválódnak, hiszen következményei vannak: a cselekvés révén „dologiasodnak”, azaz politikai irányzatok, pártok és mozgalmak kialakulásában, a politikai közösségeket fenntartó normák, szervezetek, szerepek létrehozásában, a politikai intézményekben öltenek testet.

Miről gondolkodnak a politikusok? (A politikai gondolkodás tárgya)

A politikai gondolkodást ugyanazok a motívumok gerjesztik, amelyek a politika szereplőt cselekvésre késztetik: problémák vannak, amelyeket meg kell oldani. Úgy vélem tehát, hogy a politikai gondolkodás voltaképpen két kérdés körül forog

· az egyik így hangzik: mi az a probléma, ami miatt cselekedni kell?

· a másik: mi a teendő?

Egyik kérdésre adott válasz sem magától értetődő. Hiszen e kérdések megválaszolására irányuló gondolati erőfeszítések magukba foglalják

· egyfelől a problémák észlelését és értelmezését, „a politika kérdésévé” való formálását, azaz politika napirendjének, a témák tartalmának meghatározását

Láthatjuk tehát, az észlelt jelenségek értelmezése és „kérdéssé” formálása heves és hosszabb ideig tartó vita kiindulópontját jelentette.

· másfelől magukba foglalják a megoldási módok, a célravezető és lehetséges eljárások keresését (milyen magatartásokra, milyen eszközök birtoklására van szükség, milyen eljárások használhatók és célravezetők).

A politikai gondolkodás tipikus kérdései:

· Mi a bajok, a fenyegetések oka?

A bajok észlelése és a teendők kijelölése között szükségképpen el kell végezni a bajok mibenlétének meghatározását, a bajok okainak feltárását. A válaszok természetesen sokfélék lehetnek, akár kívül is állhatnak a politikai gondolkodás körén. Ám bizonyos, hogy a politikai gondolkodás termékei azok a válaszok, amelyek a „rosszat” leküzdendő ellenfélként nevezik meg.

A „rossz” megnevezése is sokféle lehet. Lehet egy állapot – elnyomás, kizsákmányolás, jogfosztás stb. – amihez természetesen az elnyomó, a kizsákmányoló, a jogbitorló stb. megnevezése is hozzátartozik. Lehet egy ember, ilyen vagy olyan módon tételezett embercsoport – pl. osztály, nemzet, faj, nem, felekezet vagy valami más –, egy gondolkodásmód – radikális, reakciós, nacionalista, kozmopolita stb. – egy magatartásforma – önző, gyáva, öntelt, ostoba, hiú stb. –, akár valami olyasmi is, ami bennünk rejtezik. Gondoljunk például „a török Isten büntetése bűneink miatt” típusú, vagy Széchenyinek a „nemzeti bűnöket” ostorozó szavaira.

De akárhogyan fogalmazódik is meg a „rossz”, politikai ténnyé akkor és azáltal válik, hogy nemcsak megjelöli a leküzdendőt, hanem magába foglalja a küzdésre, cselekvésre való felszólítást is. (A politikai gondolkodás nemcsak a politikából ered, hanem a politikára irányul.)

· Mi a megoldás a problémára – azaz mit akarjunk?

Természetesen a „rossz” megszűntetését, a „jó” állapotok megteremtéséhez szükséges feltételek megteremtését. Ez az igény magába foglalhatja mind az emberek, mind a körülmények megváltoztatását, a problémák, a társadalmi konfliktusok megszűntetését, megfelelő politikai intézmények, jó törvények létrehozását stb. feltételezve egyszersmind, hogy a „rossz” okainak eltávolítása, korlátozása teszi lehetővé a „jó” érvényesülését.

A „jó” tartalma ugyanúgy, mint a „rosszé” sokféle lehet, s ugyanúgy megkülönböztet embercsoportokat, politikai áramlatokat.

· Kik vagyunk mi, akik meg akarjuk oldani a problémát?

Természetesen azok, akik a „jót” akarják, és bizonyos tulajdonságok következtében képesek is a „jó” megvalósítására. Pl. azért, mert különleges adottságokkal rendelkeznek, mert bizonyos tulajdonságaik révén képesek az összefogásra, mert történelmi hivatásuk van, mert Isten akaratát képviselik, mert ismerik és követik a történelem, a haladás logikáját, birtokolják a bölcsek kövét, azaz az egyedül érvényes tudást stb. És persze, mert különböznek, szenvednek vagy fenyegetettek azok által, akik a „rosszat” képviselik.

· Miért akarhatjuk megoldani a problémákat?

Egyfelől azért, mert igazunk van, mert jogunk van a probléma megoldásához, de természetesen azért is, mert a probléma általunk megoldható. Azaz: a probléma megoldása nemcsak szükséges, hanem lehetséges is, mert az igazság előbb vagy utóbb győzni fog, a haladás minden akadályt legyőz, vagy egyszerűen azért, mert „az nem lehet, hogy ész, erő, s oly szent akarat / hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt”. Vagy racionálisabban fogalmazva: mert léteznek – vagy ha nem léteznek, létrehozhatók – azok az eszközök és azok az eljárási módok, erő, akarat, amivel akár az emberek, akár a körülmények ellenállása legyőzhető.

A kérdések másik csoportja a „hogyan oldhatjuk meg a problémákat”, „hogyan érhetjük el céljainkat”, tehát a másik alapkérdéshez – a „mi a teendő” kérdéséhez kapcsolódik. Nézzünk ezek közül is néhányat:

· A „milyen a helyzet?” kérdése a politikai cselekvés lehetőségeinek feltérképezésére irányul. Világkép dimenzió

A „helyzet”, amire az elemzés irányul, magába foglalja a politikai terep sajátosságait, a politikai intézményeket, a politika szereplőit, a közöttük lévő viszonyokat, a politikai szereplő motivációkat stb. megismerésének értelme pedig az, hogy feltárják azon kombinációk létrehozásának lehetőségét, amelyek a cél elérését szolgálják.

· A kit és hogyan lehet szövetségesként megnyerni,

· hol vannak az ellenfél gyenge pontjai,

· hogyan lehet a politikai folyamatok irányát befolyásolni

s az ehhez hasonló, egy politikai mozgalom számára kulcsfontosságú kérdéseknek a megválaszolása teszi elkerülhetetlenné egy politikus számára a „konkrét helyzet konkrét elemzését”, miként ezt egy valóban profi politikus fogalmazta volt meg a 20. század elején. De tegyük gyorsan hozzá: nem ő tette fel először a „mi a helyzet” kérdését. A helyzetmegítélés körüli viták a politikai gondolkodás állandó kísérői.

A politikai gondolkodásban megszülető valóság-konstrukciók szerepe a cselekvőképesség előállításában, s nem a világról való ismereteink bővítésében áll. Hozzátéve természetesen, hogy a politikus számára tragikus következményekkel jár a rossz helyzetfelismerés, ami persze nem feltétlenül azt jelenti, hogy tévesen írja le a látószögébe került jelenségeket. Hanem elsősorban és mindenekelőtt azt, hogy döntéseinek mások a következményei, mint amire számított. Például egy súlyos vereség képében jelenik meg a bizonyíték arra, hogy rosszul ítélte meg saját és ellenfelei lehetőségeit, rosszul mérte fel az erőviszonyokat, tévedett egy-egy politikai szereplő motívumait, szándékait, befolyásolhatóságának mértékét tekintve.

· A „milyen eszközök szükségesek, illetve milyen eszközök állnak rendelkezésre, milyen eljárások a célravezetők?” kérdése a célok megvalósításához szükséges eszközök felkutatására irányul. A politikai eszközhasználat kérdései

Aligha hinném, hogy hosszasan kellene érvelnem a mellett, hogy a cselekvő politikusok tudják, hogy céljaik megvalósításához eszközökre van szükségük. Ám tudjuk azt is, milyen heves viták szoktak folyni arról, hogy rendelkezésre állanak-e, s ha igen, felhasználhatók-e a rendelkezésre álló és hatékonynak látszó eszközök. „... ki a célt akarja, annak akarnia kell a törvényszerű eszközöket is” vágja oda pl. Kossuth Széchenyinek első nyilvános vitájuk során, válaszként Széchenyi vádjára, miszerint a Kossuth választotta „modor” okvetlenül „sírba döntendi a magyart”.

Miért gondolkodnak a politikusok?

Gondolom, a cselekvőképesség megteremtése végett kell gondolkodniuk. Aligha képzelhető el ugyanis, hogy egy cselekvő politikusnak ne lennének elképzelései arról, mit akar, mit akarhat, mit és hogyan kell cselekednie, hogy célba érhessen. Egy politikus azért gondolkodik tehát, mert maga és mások számára meg kell fogalmaznia, hogy mik a célok és hogyan lehetséges a célok elérése. E nélkül aligha válhat cselekvőképessé.

Egyszóval: a cselekvőképesség megteremtése készteti a politikusokat a gondolkodásra, hiszen a politikai cselekvéshez elengedhetetlen a tevékenység megtervezése, a táborszervezés, a mozgósítás, a cél megvalósításához szükséges eszközök felkutatása, létrehozása, a sikerre vezető eljárások megtalálása, kialakítása. Továbbá – mivel a politikai tevékenység nemcsak valamiért, hanem valami ellen is irányul – értelmezni kell az ellenfél tevékenységét, fel kell ismerni szándékait, lehetőségeit, képességeit, meg kell találni gyenge pontjait, választ kell adni érveire, át kell látni ravaszságain stb. Gondolom, ezen feladatok egyike sem oldható meg gondolkodás nélkül; aki tehát politikára adja a fejét, nem ússza meg fejtörés nélkül, bármily fáradtsággal, nehézségekkel, kínokkal, álmatlan éjszakákkal járjon is az.

Summa:

Ha tehát arra a kérdésre keressük a választ, hogy a politikai gondolkodás miképpen része a politikának, miben különbözik a politika más összetevőitől, összefoglalóan a következőket állapíthatjuk meg. A politika egyik szerkezeti összetevőjét alkotó politikai gondolkodás differencia specifikumát a politikai cselekvésben betöltött funkcióiban ragadhatjuk meg. Ezek: a cselekvőképességhez szükséges öntudat, akarat, motiváció, normarendszer kialakítása, a politikai közösség megteremtéséhez szükséges integrációs elvek és érvek kidolgozása, a cselekvés megtervezése, a célok kitűzése és sorrendbe állítása, az eszközök felkutatása stb. Ez a gondolkodásmód tehát a cselekvő – értelemszerűen helyhez és időhöz kötötten létező politikában tevékenykedő – politikushoz kötődik, annak sajátossága.

A politikai gondolkodás ilyetén meghatározása alapján – vélem én –

A politikai gondolkodás mint sajátos gondolkodásmód, tudásforma

Úgy vélem, nemcsak – sőt elsősorban nem – a tárgya, hanem a „helye” (mármint hogy a politika részét alkotja), a szerepéből, funkciójából, feladataiból fakadó látásmódja határozza meg a politikai gondolkodás differencia specifikumait, különíti el más gondolkodásmódoktól és tudásformáktól.

E probléma megoldáshoz is egy kérdésre adott válasz révén remélek közelebb jutni. Tehát:

Hogyan gondolkodnak a politikusok? – természetesen akkor, amikor politikusként gondolkodnak.

A politikai gondolkodás tehát érdek- és értékvezérelte gondolkodás, amely a cselekvésre, a problémák megoldására, s ekként valaminek a létrehozására, megvédésére, azaz a jövőre irányul. Ez a fajta gondolkodás a politikai cselekvés „vezérfonala” kíván lenni; említettük már, hogy kérdései a politikából származnak és a politikára irányulnak. Ha ez így van, nyilvánvaló, hogy e sajátossága a gondolkodás módját és a gondolkodás eredményét – a politikai tudást – is meghatározza.

Nézzük, milyen sajátosságai jelölhetőek meg e gondolkodásmódnak.

· nem kontempláció, hanem cselekvésre irányul

Marxot parafrazálva: ez a gondolkodás nem magyarázni, hanem megváltoztatni akarja a világot. Azaz: a cselekvés szempontjából közelít a jelenségekhez; e szempont alapján tesz különbséget a lényeges és lényegtelen között – tehát szelektál –; e szempont alapján értelmezi és alkotja meg a „valóságot” – tulajdonít fontosságot, ad értelmet a tényeknek, hoz létre közöttük összefüggéseket stb. Természetesen e szempont alapján értékelést is végez: jó-e, vagy rossz, megőrzendő-e, vagy megváltoztatandó, ami van, így kell-e lennie, vagy lehetne másként is, mint ahogyan van.

· teleologikus

A politikai szövegek sokaságát elolvasván, azt tapasztalom, hogy a politikai gondolkodás a cél felől értelmezi a valóságot: egy még nem létező, létrehozandó állapot felől végzi el a viszonyok elemzését és gondolja el a teendőket. A kívánatos felől szemléli azt, ami van, és azt a lehetségest keresi, amin át a cél – a „végcél” – elérhető.

· axiomatikus – nem tesz fel kérdéseket az alapvető előfeltevésekre, kétségbe nem vont, esetleg nem is tudatosult tételekből indul ki. Értékdimenzióban keresendő

Egy marxista számára pl. nem lehet kétséges, hogy a társadalmat osztályok alkotják, a történelem osztályharcok története, az érdekek mindenekelőtt osztályérdekek, a politika osztályok küzdelme, a cselekvést szabályzó „uralkodó” normák, értékek az uralkodó osztály ideológiáját alkotják, a társadalmi és politikai intézmények az uralkodó osztály intézményei, annak érdekeit fejezik ki és szolgálják, a politikai közösségek osztályokat képviselnek, az osztályoknak történelmi hivatásuk van, az egyént osztály-hovatartozása determinálja stb.

Ezek az axiómák többé-kevésbé koherens rendszereket alkotva, ideológiává rendeződnek, s ekként – különböző szocializációs csatornákon keresztül – személyes meggyőződésekké válnak. Úgy tapasztalom, hogy e meggyőződéseknek, hiteknek nagy szerepe van a politikusok gondolkodásában: döntéseikben mindig jelen van egy meghatározott világszemlélet, társadalomkép, emberkép, történelemszemlélet, normarendszer stb. hatása.

Nem azt állítom, hogy a döntések ezekből az axiómákból következnek, hisz nem győzöm hangoztatni, hogy a politikai gondolkodás egy meghatározott politikai térben zajló politikai cselekvésre – tehát gyakorlati tevékenységre – irányul, ahol a politikusok szembe találkoznak sokszor igen kemény, fejeket törő tényekkel; csupán annyit mondok, hogy a politikai gondolkodás szükségképpen „ideológikus”, azaz még a legpragmatistábbnak látszó megfontolásokban is szerepe van a politikus meggyőződéseként funkcionáló, tudás-készletéhez tartózó vélekedéseknek, előfeltevéseknek, ha tetszik, előítéleteknek. Az ideológiát a politikusok nemcsak mások befolyásolására – manipulálására – szolgáló instrumentumként alkalmazzák, hanem gondolkodásukban maguk is „használják”. Ha tetszik, maguk is „áldozatai” annak.

Az egyes politikusokat ugyan megkülönböztetheti az ideológiai elkötelezettség mértéke – léteznek tehát dogmatikus(abb) és pragmatist(ább) politikusok, gondolkodásmódok. Azt sem tartom kizártnak, hogy léteznek olyan politikusok, akik csak mímelnek némely hiteket az ellenség – vagy éppen saját követőik – megtévesztésére. Azt viszont aligha hinném, hogy lenne olyan politikus, aki előfeltevések, előzetes ítéletek nélkül közelítene a politikai valósághoz – a „helyzethez” –, a megoldandó problémákhoz, és adná meg válaszát a „mi a teendő?” kérdésére.

· hipotetikus

Mivel a jövőre irányuló cselekvésekben jut szerephez, mivel több szereplős térben cselekszik, mivel a döntések következményei soha nem jelezhetők teljes biztonsággal előre, a politikus szükségképpen valószínűségekben, előrejelzésekben, variációkban gondolkodik, a „ha, akkor...” logika alapján készít terveket, értelmezi és korrigálja a tevékenységet.

A „belevágunk, aztán majd meglátjuk” típusú gondolkodás – állítólag Napóleontól származik ez a definíció – alighanem a politika gondolkodás egyik szükségképpeni velejárója. Úgy hiszem, a politikai megismerésnek is fontos eszköze a próbálkozás, bármennyire tiltják is a törvények és persze, a jóérzés az emberekkel való kísérletezést. De hát honnan is lehet megtudni, hogy egy döntésnek mi a következménye, ha nem próbálják ki? Az idősebbik Andrássy Gyula mondta volt egy osztrák politikusnak, aki a kiegyezési törvény működőképességére nézve kért tőle még az elfogadás előtt garanciákat, hogy ilyenekkel nem tud szolgálni, ám úgy gondolja, hogy 70 % esély van arra, hogy a kialakított szisztéma működni fog. Ilyen valószínűség mellett pedig – hivatkozik ő is Napóleonra – egy csatába is érdemes belevágni.

„Az ami nem megy, ne erőltessük” bölcs konklúziójáig azért is nehéz a politikai gondolkodásban eljutni, mert ami egyszer nem sikerült, az máskor, máshol még sikerülhet. Végtére is miért ne lehetne egy „jobb kor” eljövetelében, a szerencse forgandóságában, a kitartás eredményességében bízni? Hisz példák sokasága áll bizonyítékként a bátorság, az elvhűség, az intranzigencia igaza mellett.

· diszkurzív – mert mindig van másik vélemény

A politikai szövegek mindig vitaszövegek; valamely létező vagy lehetséges ellenvélemény, szándék ellenében is készülnek. És ez természetes. Ahol politika van, ott kell legyen megosztottság, ha netán mégsem lenne, akkor ki kell találni. Az persze lehetséges, hogy az az álláspont, az a törekvés, az a szándék, amely ellen a harc folyik, valóságosan nem létezik, ám ekkor sem fantomokkal viaskodik a politika, hanem „csupán” fantomizál, démonizál: egy létező vagy lehetséges ellenfelének tulajdonít valamiféle álláspontot, szándékot. (Az már egy másik kérdés, hogy a falra festett ördög – legalábbis a politikában – tényleg igen sokszor a valóságban is megjelenik. Merthogy: a politikai gondolkodás, a politikai beszéd tényleg diszkurzív, az egyik gondolkodás- és beszédmód teremti is a másikat.)

· dialogikus

A politikus mindig kérdésre válaszol, és valamiféle választ vár. A keletkezett szövegek tehát nem monológok; még a kinyilatkoztatások, hitvallások jelentése is csak egy párbeszéd részeként fejthető meg, csak így értelmesek.

· alternatívákat képez

Ahol politika van, ott kell legyen megosztottság, mondottuk az imént, s azért van megosztottság – lépünk eggyel tovább –, mert a politika szereplői úgy gondolják, léteznek alternatívák. Vagy ők, vagy mi. Győzelem, vagy halál. „Vagy bolondok vagyunk, s elveszünk egy szálig, vagy ez a mi hitünk valósággá válik”. Nos, e mondatok a politikai diskurzusok visszatérő mondatai, amelyek a választás kényszerére, tehát az alternatívák létére utalnak. Az nemcsak a történelem, hanem a politika létének végét is jelentené, ha egyszer valóban kiderülne, nincs már többé embereket cselekvésre bíró alternatíva.

Ilyen állapotok létrejöttét persze már többször deklarálták. Ám – eddig legalábbis – ezek nem igazán mutatkoztak tartósnak. A „másként is lehet”, sőt: a „másként kell lennie” – úgy tűnik – továbbra is megkísérti az elméket, ösztönzi a cselekedeteket.

· közösségre irányul

Én legalábbis úgy találom, hogy a gondolkodó politikus mindig egy létező vagy elképzelt politikai közösség nevében és számára fogalmaz meg ajánlásokat. Persze, nem mindig „népben-nemzetben” – van úgy, hogy „emberiségben”, osztályban, vallási alapon szerveződő „hit-közösségben”, lokalitásban, pártban, foglalkozási csoportban stb. – gondolkodik, ám azt kétségtelennek látom, hogy egyfelől van elképzelése arról a tágabb közösségről – a politikai testről – amelyen belül a „mi a probléma” és a „mi a teendő” kérdése felmerül, másfelől arról a politikai közösségről, amelynek cselekvése révén gondolja megvalósíthatónak elképzeléseit.

· döntésre irányul

Ha igaz, hogy politikai gondolkodás nem a „megmagyarázásra”, hanem a „megváltoztatásra” irányul, akkor kézenfekvő, hogy eredménye nem a leírás (megértés, rendszeralkotás, ábrázolás) hanem a döntés, ami nélkül a cselekvés nem képzelhető el.

Abból, hogy valami rossz, még nem feltétlenül következik, hogy meg kell változtatni, ha a gondolkodás oda lyukad ki, hogy a rossznak a még rosszabb az alternatívája, vagy ha oda, hogy az adott körülmények között a változtatás nem lehetséges. A döntést megelőző gondolkodás, a mérlegelés a politikai gondolkodás egyik fontos elemét képezi.

· sajátos verifikációs eljárásokat alkalmaz

Egyszóval kifejezve: nem bizonyít, hanem meggyőz, igazol, legitimál.

A meggyőzés, az igazolás, a legitimáció – vélem én – abban különbözik a bizonyítástól, hogy egyfelől a meggyőző erő a meggyőzöttek érdekeire, előfeltevéseire, előítéleteire, érzelmeire, másfelől a vezér, a propagandista, az agitátor retorikai képességeire, tekintélyére épül. Az igazolás nem senki által nem cáfolható érvek felsorakoztatását jelenti, miként a tudomány bizonyítási eljárásaiban, hanem a követni készség kialakulásában jelenik meg.

Persze, az igazolás során a tudomány eredményeire történő hivatkozást is lehet használni, és használják is, különösen azóta, hogy a tudomány presztízse megnövekedett. A legitimáció formái és eszközei kétségtelenül változnak. Ám – hogy Weber tipológiájánál maradjunk – a karizmatikus vagy a tradíciókra építkező igazolás sem tűnt el a „sötét középkorral”. A párttal szemben nem lehet igazam – mondta pl. Sartre, nyilvánvalóan azon feltételezés alapján, hogy a párt – persze, a kommunista pártról volt szó – olyan természetű, hogy egyszerűen nem bír tévedni. És hát a „multi-kulti”, vagy „az idegen szép” állítás igazolásaként is fel-fel tűnik olykor a tradíció, például a Szent István-i „türelem” - az Intelmeinek egyik passzusának idézése formájában –, vagy a híres-neves tordai országgyűlés határozata.

A politikai gondolkodó ambivalenciája: a valóság és az ideologikum határán áll. Pragmatikus és ideologikus egyben.



[1] V.ö.: Modern politikai filozófia Szerk.: Huoranszki Ferenc Osiris Láthatatlan Kollégium 1998. 12-19.o.

Nincsenek megjegyzések: